Körülbelül fél éve, amikor a Teapalota keretein belül szépségkirálynő választást rendeztünk, sokat beszélgettem a jelöltekkel és természetesen a sminkes hölgyekkel is, akik által rengetegen szépülnek meg percek alatt. Leginkább az foglalkoztatott, kinek mi fontos egy választott kozmetikai terméknél, legyen szó bőr- haj ápolásról vagy sminkelésről.
Ami azt illeti, nem sok megegyező választ kaptam a hölgyektől, mert kinek a könnyű kezelhetőség, kinek az ár és volt, akinek a márka számított leginkább a vásárlások alkalmával. Azzal azonban mindannyian egyetértettek, hogy ezeknél a termékeknél is nagyon fontos az összetevők minősége, illetve hogy azok ne tartalmazzanak szintetikus, kémiailag előállított káros anyagokat.
Ekkor fogalmazódott meg bennem a kérdés: vajon miért költünk ezreket ezekre a kozmetikumokra, amikor a környezetünkben fellelhetünk ezektől sokkal hatékonyabb és nem mellékesen káros anyagoktól MENTES, szépségápolásra és egyben egészségünk megőrzésére is alkalmas anyagokat.
De mire is gondolok? Igen jól sejtették: az ezerarcú TEÁRA!
Nézzük miről is van pontosabban szó!
Amint azt már tudjuk, a teáról általánosságban elmondható, hogy segít megőrizni az egészségünket, betegségek kialakulását előzhetjük meg rendszeres fogyasztásával és mind emellett nem csak belülről fejti ki áldásos hatásait, hanem kívülről is.
A kozmetikai ipar is felfedezte a teában rejlő lehetőségeket és igyekszik minél sokszínűbben felhasználni azt, ami eredményeképpen az összetevők nem károsak és így még a kozmetikumok hatófokát is megnövelhetik egy lépésben.
A ráncokkal és a gyulladásokkal legkönnyebben a zöld tea veszi fel a harcot, amit annak köszönhet, hogy rendkívül gazdag antioxidánsokban. Főleg ránctalanító és sejtújjáépítő krémekbe használják.
A fehér tea is méltán népszerű ezen a téren. Benne is megtalálhatóak az antioxidánsok, ezen felül B2 és C-vitamint is tartalmaz, amik táplálják a bőrt. Pontosan ezért, leginkább napfényvédő és hidratáló krémek összetételében találkozhatunk vele.
Rajtuk kívül meg kell, hogy említsem még a rooibos teát, amit ugyan még csak most kezd felfedezni magának a szépségipar, de ettől függetlenül érdemes megemlítenünk milyen értékes anyagokat is tartalmaz ez a Dél-Afrikából származó növény. A legfontosabb talán az, hogy olyan hatóanyagokkal rendelkezik, amelyek védelmet nyújtanak a Nap káros sugarai ellen. A belőle elkészített termékek rendszeres használatával pedig a bőr láthatóan egészségesebb lesz, megtisztul az aknéktól és az ekcémás bőrnek enyhülést hoz.
Keresztessy Gyula /Teaszakértő/ (Forrás: richpoi.com)