Egy kis humor:
2014. április 22., kedd
2014. április 21., hétfő
Pót-terápia (Teljes film)
Pót-terápia (See You In September) - amerikai romantikus, vígjáték, 2012
A gyönyörű Lindsay-nek (Estella Warren) látszólag mindene megvan,
A gyönyörű Lindsay-nek (Estella Warren) látszólag mindene megvan,
ám borzasztóan fél az elköteleződéstől, és ezért terápiára jár.
Amikor rájön, hogy terapeutája egész augusztusban szabadságra megy,
valósággal sokkot kap,
és ráveszi csípős nyelvű barátnőjét, Monicát (Liza Lapira),
hogy találjanak ki valami megoldást a vészhelyzetre.
Némi segítséggel létrehoznak egy terápiás csoportot,
azoknak a Manhattanieknek,
akiknek szükségük van lelki segélyszolgálatra, de ami még ennél is fontosabb,
akik dühösek terapeutáikra, amiért magukra hagyták őket.
2014. április 18., péntek
2014. április 6., vasárnap
Őrizzük meg méltóságunkat!
Nem "férfiasnak" kell lenned, mert az önbizalom nem férfitulajdonság.
Hanem az örök Emberé, melytől a nőket évezredeken át megfosztották.
Van női méltóság.
Ezért én híve vagyok annak - nem az örök női szerep, hanem a jelenlegi állapotok miatt -,
hogy tanuljatok meg, női barátaim, egyedül lenni!
Tanuljátok meg önmagatokat megismerni.
Jól érezni magatokat nélkülünk is.
Tanuljatok meg befelé fordulni.
Saját lelketekért is élni.
Tanuljatok meg szabadnak lenni.
Ismerjétek fel, hogy az odaadás nem azonos a méltóság elvesztésével.
Tőlünk, férfiaktól ezt nem fogjátok megtanulni, mert mi már régen elfelejtettük.
A legfontosabb, amiért éltek, nem másokban, hanem bennetek van!
Méltóságnak hívják.
Élhettek másokért. Mindeneteket odaadhatjátok a gyerekekért, a szerelemért, a férjetekért,
még az életeteket is odaadhatjátok - de a méltóságotokat: soha!
(Müller Péter)
2014. március 31., hétfő
2014. március 27., csütörtök
2014. március 26., szerda
A paleolitember -- Szendi Gábor
Az elismert pszichológus volt már forgatókönyvíró, dramaturg, programozó matematikus, a paleolit táplálkozás hazai atyja, egyszemélyes hős. Egy dolog nem volt még: unalmas ember. A kort, amiben élünk, szinte neki találták ki. Reneszánszukat élik ma a polihisztorok, a legkevésbé sem meghökkentő, ha valaki délelőtt az új könyvén dolgozik, délután depressziós betegeket kezel, este pedig úgy vacsorázik, hogy elvei ikonja lehessen, amikor másnap a kőkorszaki táplálkozásról ad elő. Szendi Gábor azt mondja, nem kell mindenben logikát keresni, ő is eltévedt olykor egy-egy útvesztőben és tévutakat is bejárt ahhoz, hogy végül megtalálja a valódi feladatát.
Gyerekkori tervei között nem szerepelt, hogy polihisztor lesz?
Olyan családból jöttem, ahol az életben maradás volt a program, nem az életpálya megtervezése. Nekem kellett kitalálni, hogy valójában mi is szeretnék lenni. Elsőre nem sikerült, hiszen programozó matematikus lettem. Később egyértelművé vált, hogy engem mindennél jobban az ember érdekel. Tudtam, hogy a szakmámnak kötődnie kell valamiféleképpen az emberi sorsokhoz. Így lettem író, pszichológus, táplálkozáskutató és evolúciós gondolkodó. Kezdetben fizikus szerettem volna lenni, de kevés pontom volt matematika-fizika szakra, végül programozónak vettek fel. Első perctől kezdve nem kedveltem, mert a matematika nem az én világom, viszont nem szeretek félbehagyni semmit. Ha már elkezdtem, elvégeztem. Kicsit talán időt is nyertem. Tudtam, hogy úgysem leszek programozó, így az egyetemi éveim alatt teljesen szabadnak éreztem magam, olvastam, gondolkodtam, csavarogtam. Aztán a nyakamba szakadt egy programozói állás. Na, ettől kivert a víz. A programozást magát szerettem, hiszen korábban versenyszerűen sakkoztam, így nem állt távol tőlem a logikus gondolkodás. Más kérdés, hogy a kötelező kilencórás munkahelyi dekkolást nem nekem találták ki.
Ekkor jött az első újratervezés?
Számba vettem, mit tudok, mihez van kedvem és jött a szikra: író leszek. Elkezdtem körmölni, persze, csak az asztalfióknak. A filmművészet szerelem volt. Rengeteget foglalkoztam a filmtörténettel. Csütörtökönként vetítéssorozatra jártam, ahol a Lumiere-filmektől kezdve végigvettük a film fejlődésének történetét. Később bejártam filmszemináriumra is, így talált rám egy állás az Egyetemi Színpadon. Én lettem a propagandista. Közben a MAFILM meghirdetett egy forgatókönyv-iskolát, felvettek, elvégeztem és három év múlva már a Társulás Stúdió dramaturgjaként dolgoztam. Készült ott egy nagyjátékfilmem és írtam két tévéfilmet is. Ez egy amolyan rendszerbomlasztó stúdió volt. Dárday István, Vitézy László, Szalai Györgyi, Tarr Béla, Fehér György, Mihályfy László és Zolnay Pál neve fémjelezte a műhelyt. Amikor azonban a párt ökle lecsapott, én utcára kerültem. Könyvkötő lettem, na persze szigorúan magánzó. Otthon dolgoztam és nagyon szerettem, mert alkotómunka volt. Egy idő után azonban azt is kevésnek éreztem, ekkor köszönt rám a pszichológia.
Könyvkötőből pszichológusnak lenni elég merész ugrás. Mai fejjel van olyan terület, ahova szívesen elrugaszkodna?
Szokatlan helyzet, de most a terápia, a könyvírás és a tudóskodás kielégít. Mondjuk, szívesen fejleszteném a webprogramozási képességeimet, mert a weboldalam hagy némi kívánnivalót maga után, de ilyesmire most nincs időm.
Mindenkiben úgy él, mint nagy ellenálló, aki kifordítja sarkaiból a világot. Emlékszik még, hogy mikor ment először szembe a világgal, és miért?
Kicsi gyerekkoromtól ilyen vagyok. Ez abból fakad, hogy akit sokat nyomnak el, az vagy alamuszi lesz, vagy rebellis. Én az utóbbit választottam. Félreértés ne essék, nem a családom nyomott el. Mindannyian megbélyegzettek voltunk. Katonatiszt apámat 1958-ban kivégezték, így nyomorban éltünk. Ez az embert lázadóvá teszi.
Nyilván érzékenyebbé is. Hogyan érinti a kritika, könnyen megbántódik? Muszáj mindig megvédeni magát vagy könnyen felülemelkedik a sérelmein?
Volt idő, amikor még sértett a kritika, mert amit tettem, mindig jó szándékkal tettem. Kezdetben például nem értettem, hogy a világot érdekek és nem igazságok mozgatják. Ma már tudom, hogyha rálépek valaki tyúkszemére, az nem fogja megköszönni. Szóval eljutottam odáig, hogy nem sértődöm meg, de ha fontosnak és érdemesnek érzem, persze nem hagyom szó nélkül a dolgokat.
Egyszer hiányzó hősnek nevezte magát, azt viszont tagadta, hogy próféta lenne. Hogy jelenik meg ma az életében egy hős?
A hiányzó hős talán azt jelenti, hogy a kor, akár politikai, akár tudományos, akár morális értelemben, időnként létrehoz egy vákuumot, amit ki kell tölteni. Vannak dolgok, az élet szinte minden területén, amit valakinek ki kell mondani. Léteznek odatolakodós emberek, akik alig várják, hogy mindezt megmondhassák. Én nem vagyok ilyen, mindig arra várok, hogy valaki felálljon és megmondja. Miután csak várok és várok, de senki nem áll föl, kénytelen vagyok feltenni a kezem és megmondani magam. Ez egyfajta kényszer. Ennyit a hősiességről. Próféta végképp nem vagyok, hiszen a prófétaság tévedhetetlenséget igényel, én pedig szeretném azt a képességemet megőrizni, hogy mindig mindenben kételkedjek. Ez viszi előre a tudományt.
Az is egyfajta hősiesség, hogy pszichológusként nem emelt a pácienseinél tarifát, miután híres lett, pedig megtehette volna?
Sajnos egyre inkább terjed a „kérj annyit, amennyit van pofád”-elv. Azt fizessék meg, amennyit segíteni tudok. Azért nem kérhetek pénzt senkitől, mert sokat szerepeltem itt vagy ott.
Telkiben él a családjával, ott írja a könyveit is. Mit ad önnek a vidéki élet testben, szellemben és lélekben?
Jó érzés szabadnak lenni, vagy kimenni a kertbe. Ha kicsit korábban kérdez, azt emeltem volna ki, hogy nagyon jó Fáni kutyát megsimogatni és beszélgetni vele. Nem olyan rég, a kezeim között távozott el. Nagy szomorúságban hagyott engem és a családomat is. Tizenegy éven át úgy kezeltük, mintha a gyerekünk lett volna. Most a kert minden zuga rá emlékeztet. Van egy szép sírja és még mindig elfutja a szemünket a könny, ha ott megállunk... Visszatérve a vidékre és az otthonra, bizonyos értelemben életünk művének is tekintem a házunkat. Nem azért, mert kacsalábon forgó palota. Egyáltalán nem az. Mégis a szabadságot jelenti, ami mindennél fontosabb. A városban az emberek egymás idegeire mennek, mert az egyik zenélni akar, a másik meg aludni. Vidéken mindennek és mindenkinek meg lehet a maga tere és sokkal könnyebb békében lenni a másikkal.
A könyveit olvasva fegyelmezett, tervszerű embernek gondolom.
Nem élek tervszerűen, hiszen folyamatosan elsodornak az ötletek, rengeteg minden érdekel. De vannak erkölcsi elveim, vannak életmódbeli elveim és hiteles ember akarok lenni. Azaz, úgy élek, ahogy hirdetem, amilyennek mutatom magam. Azt hiszem, szabad gondolkodó vagyok, aki holnap bármit másként gondolhat, ha nyomós oka van rá, hogy megváltozassa a véleményét. Az élet tőlem is állandóan megköveteli, hogy kompromisszumokat kössek, de törekszem rá, hogy csak valóban fontos és értelmes dolgokért harcoljak. Beszélgetések során sokszor mondom azt, hogy jó, legyen úgy, ahogy te akarod, mert vannak dolgok, amelyek nem olyan fontosak, hogy megérjenek nekem egy vitát.
Pedig mindig azt hangoztatja, hogy a legtöbb bajon segíthet egy jó beszélgetés. Mégis, miben adhat többet valakinek egy idegen pszichológus, mint egy szívbéli jó barát? Lehet egyáltalán szakembertől várni az embernek a boldogságot?
Amikor a beszélgetést preferálom, a valódi megoldások helyett adott hatástalan gyógyszerek ellen vagyok. A pszichiátria sajnos sok ilyen szert használ. A nyugati orvoslás tünetcentrikus kezelési paradigmája nem megoldás. Amióta a táplálkozás és a civilizációs betegségek kapcsolatával foglalkozom, úgy látom, hogy a mai orvoslás – kis túlzással – lényegében a gyógyszeripar kereskedelmi ágazata. A pszichoterápiát sokan összekeverik a gyógyító beszélgetéssel. Ez nem csevegés, pontosabban tűnhet annak, de nem az. Legalábbis nálam nem. A pszichoterápia az emberi problémák keletkezési mechanizmusát igyekszik feltárni, de jó esetben nem áll meg itt, hanem, ha megvan a gond, beavatkozási és változtatási pontokat keres, amitől az adott zavarok egyszer csak megszűnnek.
Sokan kínosnak érezzük elmenni pszichológushoz, mert azzal valahol aláírjuk, hogy hibásan működünk. Meg lehet győzni az embereket ennek ellenkezőjéről?
Győzködéssel semmit nem lehet elérni. Ha valakinek önérzeti kérdés, hogy szenvedhessen, szenvedjen. Az élet van olyan fontos, vagy kell, hogy legyen annyira fontos, hogy megérje minden eszközzel élhetőbbé tenni. Akinek erre nincs igénye, az viselje a saját döntése következményeit. Én hiszek a fejlődésben, magamat is állandó változásban, javulásban lévő embernek szeretném látni. Mindenkiben ott van a fejlődési potenciál, de ha valaki erről lemond, azzal kár erősködni.
Az utcán vagy baráti társaságban is analizálja az embereket vagy civilben nem rendel?
Az emberismeret reflexes dolog. Nyilván, akinek ez a szakmája, az több mindent észrevesz, de egy pszichológusnak soha nem szabad fölényt faragni ebből. Ez a hivatás arra kötelez, hogy ha többet látsz, akkor többet érts meg és többet is tudj megbocsátani. Tisztelettel kell kezelni, ha valakiről akaratlanul is többet tudok meg, mint kellene, de tilos visszaélni vele.
Valahol azt írja, hogy a nyugati ember görcsösen ragaszkodik a hosszú élethez és mindenáron meg akarja azt hosszabbítani. Ön szerint nem ez a legfőbb feladatunk?
Az életet én is szeretném meghosszabbítani, de csak azért, mert annyi minden érdekel és olyan sok dolgot szeretnék még csinálni. Viszont, ha választani kell, az értelmes életet fontosabbnak tartom, mint a hosszú életet.
Fél a haláltól? Az öregedéstől? Tart attól, hogy nem lesz ideje kiteljesedni, mielőtt letelik az önnek rendelt idő?
A halál gondolata természetesen foglalkoztat, és ahogy megy az idő, változik vele kapcsolatban a felfogásom. Most, hogy Fáni elment, szembesültem azzal, hogy nincs fájdalmasabb, mint túlélni a szeretteinket. Én az életet és a halált valahogy úgy képzelem, ahogy általam tisztelt embereknél látom. Élj úgy, mintha végtelen sokáig élnél, érjen a halál valami érdekes, izgalmas, fontos dolog közben. A minap a 82 éves Ungvári Tamás azt mondta, őt most az izgatja, hogy mi lesz holnap. Én is így vagyok ezzel. Készítsünk mindig terveket holnapra, aztán legfeljebb egyszer csak már nem lesz holnap.
A paleolit táplálkozás magyarországi megteremtőjeként önnek is esélye lehet a hosszabb életre...
Nekem egyetlen célom van, elkerülni a betegségeket. A hagyományos nyugati orvoslás régóta nem tud megfelelő válaszokat adni, ugyanis mindig a tüneti kezeléseket helyezi előtérbe. A szív-és érrendszeri betegségeket, a rákot, sőt, a cukorbetegséget is el tudnánk kerülni helyes táplálkozással. A nyugati étrend életveszélyes. A szakadék szélén állunk. Itt nem egyéni sorsokról van szó, ez a nyugati társadalom gondja, de megvan a megoldás: a paleolit táplálkozás. Ha csak a gazdasági szempontokat nézzük, milliárdokat meg lehetne takarítani, ha az embereket rá lehetne venni erre az őskori étkezési formára. Mennyivel olcsóbb lenne, ha a hazánkban élő hatszázezer cukorbeteg tüneteit nem inzulinnal kezelnék, hanem egy új táplálkozással meggyógyulhatnának. Ráadásul a tüneti kezelés helyett valóban meggyógyulnának. Vagyis az egészségügyi reformok terén is nagy ugrást lehetne elérni.
Nem drága ez az őskori étrend, hiszen rengeteg húst és bioélelmiszert kell fogyasztani?
Miért lenne drága lemondani a nassokról, a kóláról, a sörről vagy elhagyni a gyógyszereink nagy részét? Ha a paleónak köszönhetően valaki nem betegszik meg, nem rokkan le, nem kell megműteni, ráadásul tíz évvel tovább él egészségesen, a kereső évei is megnövekednek. Mindez összességében abba az irányba mutat, hogy igenis megéri áttérni. Arról már nem is beszélve, hogy az ezzel járó boldogság pénzben nem mérhető. A másik dolog, hogy az emberek mindig nagytál ételekben gondolkodnak. Nyilván egy hússal teli terülj, terülj asztalkám napi szinten megfizethetetlen. A paleo lényege azonban az is, hogy ne vegyünk több táplálékot magunkhoz, mint amennyire feltétlenül szükségünk van. Sokat nézegetem, figyelem a madarakat. Micsoda izommunkát fejtenek ki azzal, hogy egész nap röpködnek! Mintha folyamatosan sportolnának. Néha bekapnak egy-egy kukacot és abból fedezik is a napi tápanyagszükségletüket. A mi táplálkozásunk nagy része nem más, mint luxus, de erről nem próbálok meggyőzni mindenkit, aki szembejön velem, bőven elég, ha azokra fordítanom az energiát, akik már elhatározták, hogy egészségesen fognak táplálkozni és útmutatást kérnek. Nekik szívesen segítek, de hittérítést nem vállalok. Az evolúció során rengeteg szelekciós tényező volt, az ember pedig mindig fontos láncszem volt a szelekcióban. Folyamatosan dönteni kellett, hogy most erre menjünk, arra menjünk, mit csináljunk. A fejlődés útjára lépjünk vagy sem. Volt, aki haladt, más lemaradt. Volt, aki gyanakodott, amikor megmozdult egy bokor és eliszkolt, mások nem. De aki kevésbé volt gyanakvó, azt könnyen széttépte egy vadállat.
Akkor most rossz információk mozognak a bokorban?
Igen. Az információ korában a legfontosabb szelekciós tényező, hogy fel tudom-e ismerni a helyes információt, el tudom-e különíteni a tévestől. Egyszerre bombázzák az embereket hírekkel és ellenhírekkel. Káosz van a médiában azzal kapcsolatban, hogy mi egészséges és mi nem. Ha az ember megtalálja a helyes megoldást, akkor evolúciós szempontból nagy lépést tett a túlélés felé. Én információkat adok, elmondom, hogy szerintem mi a megoldás, de eddig terjed a hatásköröm.
Mikorra várható a következő kiugrása?
Ősszel megjelenik az új könyvem, ami a nőről szól. Korábban volt már egy kötetem A nő felemelkedése és tündöklése címmel. Abban azt összegeztem, hogy milyen evolúciós programok dolgoznak bennünk és ez hogyan adja ki indirekten azt, hogy milyen világban kéne élnünk. Nos, ez a világ elmúlt, a társadalmi evolúció a felvilágosodástól olyan irányt vett, ami egyre inkább megteremti azokat a társadalmi körülményeket, amelyekben a kőkori evolúciós programok folyton zátonyra futnak. Akkor még természetesen éltek és táplálkoztak az emberek. Manapság mind társadalmi, mind étkezési kultúránkat tekintve megfigyelhető valamiféle összeférhetetlenség a saját életünkkel. Nem azt esszük, nem úgy viselkedünk, mint ahogy azt a természetünk megkívánná. A nemek kapcsolata sem egészséges. Kétségtelen azonban, hogy szinte megoldhatatlan problémával állunk szemben. Az evolúció alapprogramja a szaporodási siker maximalizálása. Ma a nyugati világban elindult az úgynevezett childfree mozgalom. Németországban a nők 27, Angliában 20, Magyarországon 10 százaléka gyermektelenül öregszik meg, nagy részük tudatosan nem vállal gyermeket. Egy másik fontos jelenség, hogy a nemi érés egyre korábban következik be, így a biológiai és a pszichoszexuális érés között egyre szélesebb szakadék tátong. Mindezek megoldhatatlan problémák tömegét vetik fel. A civilizációnknak alapproblémája, hogy egyik vívmányáról sem szívesen mondunk le. Sem a szabadságról, sem az egyenjogúságról, sem a nők felszabadulásáról, sem a fogamzásgátlásról, sem a szabad együttélésről. Pedig ezek együtt kisiklatják az emberiséget. Szerintem itt a jövő nagy kérdése, van mind gondolkodnunk.
Önnek ki a pszichológusa, ki teszi helyre a lelkét, ha eluralkodna benne a zűrzavar?
Volt nekem is pszichológusom, még az egyetem előtt. Ma már önjáró vagyok. A jó pszichoterápia ugyanis egy megoldási algoritmust ad az embernek, amivel aztán egész életében elboldogul.
Ennyire egyszerű?
Azt hiszem, igen.
(Forrás: EZO TV)
|
Önismereti teszt: Egy kiállítás képei
Egy festmény előtt álldogálsz, a kezedet hátrakulcsolva igyekszel befogadni a látványt, amikor egy ismeretlen melléd lép, és megszólít. Mit mond az idegen az alábbiak közül?
1. Hát nem gyönyörű kép?
2. Mit gondol erről a képről?
3. Elnézést kérek, meg tudná mondani, mennyi az idő?
4. Tudja, éppenséggel én magam is festő vagyok.
Íme, a megfejtés!
Amikor egy ismeretlen hozzád szól, mindig a nyugtalanság néhány másodperce következik. Az idegen szavai azt tükrözik, hogyan viselkedsz, ha találkozol vagy véletlenül összefutsz valakivel. A válaszod azt fedi fel, milyen benyomást teszel az első találkozás alkalmával.
1. "Hát nem gyönyörű kép?"
Barátságos és derűs természetednél fogva szinte bárkiben rögtön jó érzéseket keltesz. Egyedül az jelenthet gondot, ha az emberek elsőre nem vesznek komolyan.
2. "Mit gondol erről a képről?"
Az a fajta vagy, aki szereti kiismerni a másik természetét, mielőtt bármiben elkötelezné magát. Az emberek érzik, hogy tétovázol és ez vegyes érzéseket kelthet. Ezzel az óvatos hozzáállással senkin nem fogsz átgázolni ugyan, de azon kaphatod magad, hogy mindenben másokhoz igazodsz.
3. "Elnézést kérek, meg tudná mondani, mennyi az idő?"
A világ egyik felének úgy tűnik, minden rendben van veled, a másik fele szerint viszont kissé furcsa vagy. Első ránézésre az életet a saját tempódban éled olyan egyéniséggel, amelyet egyesek különcnek nevezhetnek. Nem sokat adsz mások véleményére. Akár rémes, akár nagyszerű, ebben rejlik a titkod.
4. "Tudja, éppenséggel én magam is festő vagyok."
Az első találkozás alkalmával kissé idegesnek és túlbuzgónak hatsz. Talán csak túlzottan igyekszel, hogy megkedveltesd magad, de minél jobban igyekszel, annál rosszabb benyomást teszel. Ne törődj annyit azzal, hogy nagyra tartsanak - többre fognak tartani, ha csak felengedsz és lazítasz.
(forrás: Isamu-Tadahiko: Kokology, Könyvmolyképző Kiadó)
2014. március 22., szombat
Az ördög és a szenteltvíz találkozása - VIDEÓVAL
Olaszországban a napokban zajlik a Voice című tehetségkutató showműsor meghallgatása. Az énekes tehetségkutató második adásában Cristina Scuccia szerzetesnővér hatalmas sikert aratott.
Alicia Keys két évvel ezelőtti No One dalával lépett színpadra. Ebben a tehetségkutató műsorban a zsűri minden tagja háttal ül a színpadnak, így valóban a jelentkező hangja alapján keltett benyomásra kell hagyatkozniuk. Amennyiben tetszik nekik, amit hallanak, megfordulhatnak székükkel, így továbbjuttatva a versenyzőt a második körbe. A nővér nemcsak a közönséget, hanem a zsűritagokat is lázba hozta: mindannyian megfordultak. Mind a négyüknek tátva maradt a szája a csodálkozástól, amikor forgószékükkel a színpad felé fordulva megpillantották a fiatal apácát.
Megkérdezték tőle, valódi apáca-e. „A legvalódibb” – válaszolta. Miért jött el a műsorba? „Kaptam egy ajándékot, és azt továbbajándékozom” – válaszolta. Cristina nővér Ferenc pápát idézte, aki azt kéri a keresztényektől, hogy lépjenek ki a falak közül, és induljanak el evangelizálni. Arra hív, hogy elmondjuk a világnak: Isten nem vesz el az embertől semmit, sőt, még többet ajándékoz! A 25 éves szicíliai származású nővér megnevettette a közönséget azzal is, hogy elmondta: talán majd felhívja őt Ferenc pápa.
A fellépést követően a nővérnek választania kellett a zsűritagok közül egy mentort, mivel mind a négyen versengtek a kegyeiért. Már korábban eldöntötte, hogy azt választja, aki először fordul meg a székével: így a magát az ördögnek tituláló rappert választotta. A rapper, akit a J-Ax művésznéven ismernek – mivel a zene világában jól működnek az ellentétes párok – azt ajánlotta: alkossanak duót, s legyen a nevük: "Az ördög és a szenteltvíz".
Cristina régi álma volt, hogy énekes legyen, lelkes nézője volt a tehetségkutató műsoroknak. Sőt, jelentkezett is néhányra, ám akkoriban – félénk fiatal lányként – nem aratott sikert. Vallásos családban nőtt fel, de a bérmálkozás után eltávolodott az egyháztól. Megharagudott Istenre, amiért nem nyílt meg előtte az út, hogy sikeres énekes legyen. Csak az számított neki, hogy zenekarával felléphessen, énekelhessen.
Amikor befejezte a középiskolát, és elkezdett egyetemre járni, még mindig nyugtalanság gyötörte; érezte, hogy értelmet kell találnia az életének. Édesanyja hallotta a tévében Claudia Koll tanúságtételét. A híres színésznő beszélt megtéréséről, és felhívást tett közzé: főszereplőt keresett ahhoz a musicalhez, amellyel a Szent Család orsolyita nővérei kongregáció centenáriumára készültek. Cristina elment, megkapta Rosa nővér szerepét: ez a szerep azonban újabb és újabb kérdéseket vetett fel benne a hivatásáról, önmaga odaadásáról. Úgy döntött, hogy beiratkozik az orsolyita nővérek iskolájába (Star Rose Academy), amelynek Koll volt az igazgatónője. „Egy egész Etna működik benned, ki kell engedned magadból” – biztatta az énektanára. Cristina közben tele volt kétségekkel: folytassa az iskolát, vagy menjen el szerzetesnek?
Négy hónapnyi vívódás után ki tudta mondani, mint Sámuel: „Itt vagyok!” Diáktársai ellenezték a döntését; nem értették, miért kellene eltékozolnia különleges adottságát. Ő azonban ekkor már hajthatatlan volt: kérte felvételét a rendbe, másfél évig Rómában várakozott, majd 2010-ben repülőgépre szállt, hogy a brazíliai Sao Paolo külvárosában töltse a noviciátust. Utcagyerekek és kamaszok között szolgált öt novíciatársával együtt. „A zene sokat segített abban, hogy közel kerüljek hozzájuk. Újra felfedeztem, hogy az ének az Úr dicsőítésének egy módja, szüksége van rá a lelkemnek, és eszköz mások szíve felé” – vallotta meg az olasz Credere hetilapnak. Fogadalmat tett. Jelenleg Milánóban él, a kongregáció által fenntartott egyetemi kollégiumban és óvodában szolgál, segédkezik a szentmiséken a San Leone Magno-plébánián, hittanórákat tart.
Négy hónapnyi vívódás után ki tudta mondani, mint Sámuel: „Itt vagyok!” Diáktársai ellenezték a döntését; nem értették, miért kellene eltékozolnia különleges adottságát. Ő azonban ekkor már hajthatatlan volt: kérte felvételét a rendbe, másfél évig Rómában várakozott, majd 2010-ben repülőgépre szállt, hogy a brazíliai Sao Paolo külvárosában töltse a noviciátust. Utcagyerekek és kamaszok között szolgált öt novíciatársával együtt. „A zene sokat segített abban, hogy közel kerüljek hozzájuk. Újra felfedeztem, hogy az ének az Úr dicsőítésének egy módja, szüksége van rá a lelkemnek, és eszköz mások szíve felé” – vallotta meg az olasz Credere hetilapnak. Fogadalmat tett. Jelenleg Milánóban él, a kongregáció által fenntartott egyetemi kollégiumban és óvodában szolgál, segédkezik a szentmiséken a San Leone Magno-plébánián, hittanórákat tart.
Mit jelent számára a hit? „Olyan, mint egy alagút: amikor bemész, minden sötétnek és zavarosnak látszik. A mélyén azonban ott vár egy csodás fény, egy élő jelenlét, amely átölel: kéz, hang és lélegzet, ahogy egy dalomban írtam. Ha be akarjuk fogadni ezt az ajándékot, elég készségesen hallgatnunk, oly módon, hogy a sok háttérzaj ne terelje el a figyelmünket. Felszabadító érzés, ha válaszolunk Jézus hívására: ő nem okoz csalódást” – vallja.
(Forrás: Magyar Kurír)
2014. március 12., szerda
2014. március 11., kedd
2014. február 25., kedd
A szerelem ezer arca (K. M. Smith)
„Vannak dolgok, amikről nem lehet beszélni. Ami akkor is titok marad, ha elmondom minden részletét. Csak megélni lehet és felidézni, hogy éljen bennem örökké.” (Máray Sándor)
Részletek a könyvből
1.
"Gyerekkorom óta a színjátszás a mindenem. Színész akarok lenni, amióta az eszem tudom. Mindig játszok, mindig más akarok lenni, néha azért, mert a saját életem nem kínált elég izgalmat, néha azért, hogy kifejezzem mennyi érzés van bennem. Középpontban akartam lenni, tündökölni akartam, azt akartam, hogy imádjanak. Hogy értem gyúljanak ki a fények. A fényben állni és becsukott szemmel élvezni a tapsot… hányszor álmodtam már.
A színház számomra több volt, mint kellemes kikapcsolódás, vagy egy jó program.
A színháznak számomra illata volt, és valamiféle megfoghatatlan hangulata.
Ezek a színek, illatok és arcok kísérték végig tinédzser éveim.
Így aztán senki nem volt meglepődve, amikor 17 éves koromban elkezdtem színjátszást tanulni, és megtanultam játszani, szerepelni, a testemmel bánni. Ahogy sűrűsödtek a fellépések, úgy kerestek meg egyre több ajánlattal, végül 25 évesen azon kaptam magam, hogy a színházban játszok, főszerepeket. És végre ott állok a fényben és becsukott szemmel élveztem a tapsot.
Az életem a színházról szól, délelőtt próbák, este előadás, aztán sörözés hajnalig Krisszel. Ő a legjobb barátnőm, egyszerűen olyan, mint én, és mégis más. Mint a borsó, meg a héja…
Péntek este van. A menetrend a szokásos: színház, Krisz, sör… jó kombináció. De ma este nem mi játszunk, hanem Ő. A színház újdonsült sztárja, a lányok álma és az enyém is. Megnéztük az előadást, Isten tudja hányadszor, ismét fergeteges volt és szexi. Na, meg a barátnője is, aki a Művész Kávézóban várja előadás után. – Megint együtt vannak. – néz rám Krisz lemondóan. Nem mintha ez Tomnak számítana, hisz köztudott tény, hogy egy jó kufircra mindig kapható, mindenkinek… csak nekem nem. Ebből sose csinált erkölcsi kérdést, én se csinálnék… Persze ismét reménytelenül szerelmes vagyok, és hiszem, hogy én leszek a NŐ az életében, aki majd megszelídíti… na, jó ezt még én sem hiszem el, de jó volt egy pillanatra megmártózni ebben a gondolatban."
" Keserédes a sör a számban Krisz, barátok, füstös hely. Újra világot megváltunk, ma már többedszer. Beszélgetünk színházról, szerepekről, álmokról, harsányak és megbotránkoztatóak vagyunk, de nem érdekel, mert nekünk titkunk van.
Nevetésünkbe belehasít a telefonom csörgése, idegen női hang szólal meg.
- Katy Stevens?
- Igen, én vagyok. – felelem habozva. Körülbelül egy évvel ezelőtt, amikor meghalt anyám második férje, aki angol volt, változtattam meg a nevem és vettem fel tiszteletből az övét. Mindig is őt tartottam az igazi apámnak, nem pedig anyám első férjét, aki 5 éves koromig élt velünk, majd lelépett egy fiatalabb nővel.
- Üdvözlöm, Laura vagyok az SP Castingtól. – Agyam szorgosan kutat a múltban, nevek, helyek után, ó igen már meg is van. Egy évvel ezelőtt jelentkeztem hozzájuk egy filmes munkára, akkor készítettek rólam egy portfóliót.
- A portfólióját kiválasztották Katy. – hadar tovább Laura, mint aki már sokadszor mondja el ezt a szöveget. – Egy maghallgatásra kéne menni. Tud most munkát vállalni?
- Persze – vágom rá gondolkodás nélkül.
- A meghallgatás holnap lesz Londonban.
- Tessék? – hitetlenkedek.
- Igen sajnos nekünk is csak most szóltak, de természetesen minden költségét állják. Tud így is menni?
- Hát… öööö… megoldom – hazudom, természetesen semmi dolgom nincs.
- Mit lehet tudni a válogatásról? – kérdezem kíváncsian.
- Ez egy amerikai egész estés nagyjáték film lesz, a címe Memory. A női főszereplőt válogatják most, erre hívták be önt is.
Jesszus egy amcsi film főszerepére… Lábamból kifut az erő, szédülök. Nagyon kell összpontosítanom, hogy oda tudjak figyelni a nőre. Gyorsan feljegyzetelem a fontos időpontokat, holnap reggel a reptéren, aztán Londonban várnak, taxival visznek a helyszínre.
Majd kiugrok a bőrömből, barátaim velem örülnek. Micsoda lehetőség, micsoda páratlan élmények és tapasztalatok, nem is számít a győzelem, az, hogy ott lehetek épp elég nekem. Elköszönök társaságomtól, pihennem kell. Persze egy szemhunyásnyit sem tudok aludni, annyira izgulok. Valamiért érzem, hogy páratlan nap lesz a holnapi! "
3.
"Reggel korán kelek, egyszerű farmer és egy csinos felső mellett döntök, hajam megmosom és kibontva hagyom, oldalt elválasztva, szépen omlik a vállamra. Leheletnyi sminkkel és anyám 10 tonna aggódásával indulok a reptérre.
Életembe először ülök repülőn, ami biztos nagyon izgalmas lehetne, ha nem lenne minden agysejtem lefoglalva a filmmel. Ízlelgetem a címét… Memory… és álmodom, nem is olyan nehéz álmodozni így ég és föld között szabadon szárnyalva. Álmodok vakuk villanásáról, tapsról, fényről, Hollywoodról, egy kis arany szobrocskáról… na, nem ez azért már túlzás.
- Miss Stevens? Kint várja önt a taxi.
Az autó tágas, igazi Londoni taxi. Beszállok, akár egy igazi filmsztár… elolvad lassan a képzelet és a valóság közti határ, ami valljuk be nálam sosem volt túl markáns. Valahol belül sürgető érzés tör rám, nekem nem elég ott lenni, nekem győzni kell.
Átsuhanunk a városon és megérkezünk a casting helyszínére. Jellegtelen épület, belül egy hatalmas előcsarnok, velem együtt alig vagyunk ötvenen… Jesszus Katy mégis mit képzeltél, hogy csak te leszel itt! Ötven szinte ugyanolyan lány, értem már, karaktert kerestek. Mindenki hosszú sötét barna hajú, barna szemű, amennyire meg tudom állapítani. Oda jön hozzám egy hölgy kezembe nyom egy sorszámot 32 és egy két oldalas szöveget.
- Körülbelül egy órája van a felkészülésre, kérjük, hogy a szöveget sajátítsa el ez idő alatt, majd annál az ajtónál fogják szólítani. Köszönöm!- és azzal már rohan is tovább.
Másfél óra telik el mire behívják az első embert. Nem tölt bent 10 percnél többet és már szólítják a következőt… hűha, megpörgetik rendesen. Gyűlik az izgalom bennem. Kicsit távolabb tőlem kb 10-15 lány beszélget azokkal, akik már voltak bent, én is oda osonok némi információért.
- Igen, komolyan mondom, hogy itt van Ő is. Bent ül a meghallgatáson. Ne is foglalkozzatok vele, nagyon bunkó. Telefonál közben, rád sem néz, épphogy visszaköszön, nem is figyel, csak egy pillanatra, amikor belépsz, mintha már ott eldöntené, és nem is érdekli, hogy utána mit nyújtasz. – mondja felháborodottan egy lány, többen is helyeselnek. Én csak nézek, kiről beszélnek ezek?
– Ettől függetlenül el kell ismerni, élőben még szebb, egyszerűen lélegzetelállítóan néz ki, basszus csajok, nem lehet rá haragudni. –most már tényleg érdekel, kiről van szó.
- Ti kiről beszéltek? – szólok közbe."
4.
" - Ti kiről beszéltek? – szólok közbe.
- Rob Thomasról! Nem tudtad, hogy ő is itt lesz? Neked nem mondták? Ő lesz a férfi főszereplő. Neki válogatják a partnert. – elállt a lélegzetem, talán a szívem is kihagyott egy ütemet. Ó istenem, ezt nem hiszem el! Sokat hallottam már róla. Tudom, hogy nagyon tehetséges színész, hogy micsoda őrület van körülötte a legutóbbi filmje óta, nők ezrei csüngenek rajta. Ezért van Londonban a casting. Agyamba információk gyülekeznek, nézzük csak, a bulvársajtó és a paparazzik szétszedik egy fotóért. 27 éves és utolsó filmjével 9 milliárdot keresett, ő Hollywood legjobban fizetett színésze, ő volt idén a legszexisebb pasi a People szerint, mindenki őt akarja. Uramisten, és ha vele játszhatnék egy filmben, micsoda lehetőség. És ahogy hallom egy jó nagy bunkó, akinek elszállt az agya magától!
Egy lány sírva jön ki. – Egyszerűen megalázó, hogy rád se néz. Lányok, a facebookon posztolgatott, miközben én elvéreztem éppen. – zokogja tele a termet.
Ajaj. Hát majd én megmondom neki a magamét! Mégis mit képzel magáról? Én órákat utazok meg várakozok, ő meg telefonál, na, nem, rám igenis lesz szíves 5 percet áldozni az egyébként nagyon drága életéből. Nem fog belehalni, ha valakire odafigyel. Igen, ezt mindenképp el fogom neki mondani. Gyűlt bennem a harag. Úgy döntöttem, nem hagyom, hogy életem nagy lehetőségét elcsessze, egy elcseszett sztárocska.
- A 32-es számú hölgyet kérjük, fáradjon be!
Jesszus, az én vagyok. A lábam megremegett, de a dühöm nem hagyott alább, sőt, mintha az vitte volna előre a lépteimet, elszánt arccal lépek a terembe. Ahogy mondták. Rob a telefonját nyomkodja. Szám szólásra nyílik, de ebben a pillanatban rám emeli tekintetét, megáll keze a levegőben, leteszi a telefonját, rólam pedig le sem veszi a szemét. Hm, dühkirohanástól eltekintek kivételesen."
5.
"- Jó napot Miss Stevens! Kérem, fáradjon beljebb! Hadd mutassam be a film rendezőjét, Allan Couther, producer, Christin Scott és a férfi főszereplő és egyben producerünk is Robert Thomas. Kérem, fáradjon oda a kamera elé és mutatkozzon be nekünk. – szólt az a nő, aki a legelején a sorszámokat osztotta. Oda lépek a kamera elé, feszélyez egy kicsit, nem is tudom, hogy hova nézzek rájuk, vagy a kamerába, a francba, ezt is meg kellett volna kérdeznem az előttem levőktől.
- Nyugodtan beszélj csak hozzánk. Remélem, tegeződhetünk? – szól Rob. Hangja nyugodt, csendes, és azonnal lelassítja a szívverésem, megnyugtat. Különleges érzés fog el, mintha már hallottam volna, mintha már ezer éve mindennap hozzám szólna. Hangja egyediségét angol-amerikai kevert akcentusának köszönheti. Csak később tudtam meg, hogy nagyon ritkán beszél tiszta angol akcentussal, mert olyankor úgy érzi, mintha meztelen lenne a lelke. Mosolyogva biccentek. Rob elkezd a papírok között keresgélni, majd egy félmosoly jelenik meg az arcán, amikor megtalálja, amit keresett, csak most látom, az én aktám az. Fürkészni kezdi. Én pedig belekezdek, bemutatkozom, mondok magamról és az eddigi munkáimról néhány mondatot. De közben szemem nem tudom levenni róla. Milyen érdekes, tényleg azt az érzést kelti az emberben, hogy menten elsírom magam, ha nem figyelsz rám. És ő engem néz, sőt mi több, le sem veszi rólam a szemét, érdeklődve figyel. Miután befejeztem rövid CV-m, Allan, a rendező fordul felém.
- Katy sikerült megtanulnod a szöveget, amit adtunk? –
- Igen. – felelem.
- Remek, akkor kezdjük!
A filmből kellett előadnom egy jelenetet. Ally kimaradt éjszakára és az apja türelmetlenül várta haza. Ally hazaérve, bocsánatkérően indult apja felé, ám az asztalon megpillantotta a titkos naplóját és éktelen haragra gerjedt.
A rendező, Allan egy kézi kamerával veszi a jelenetet. – Rendben, Katy, szeretném most felvenni a változást az arcodon, ahogy a sajnálatból és a bűntudatból haragot és dühöt formálsz.- Allan közel hajol hozzám a kamerával, hogy minden rezdülésem felvegye. – Köszönöm! Ennyi! – mondja pár pillanattal később, majd az asztalhoz lép és Robra néz, bólintanak. – Rendben, Katy, visszanézzük a felvételeket, kérlek, hogy addig fáradj ki.
Az aulában szinte néma csend van, mindenki a gondolatiba mélyed. Furcsa érzés kerít hatalmába, félelemmel és izgatottsággal teli. Fogalmam sincs, hogy mit keresnek, csak azt tudom, hogy én mindent beleadtam és a legjobb formám hoztam, de hogy ez mire lesz elég, azt nem tudhatom egyelőre.
- Aki a nevét hallja, az bejutott a második fordulóba! A többieknek köszönjük a részvételt! – mondja a sorszámosztó nő fél órával később. Izzad a tenyerem, izgulok, és a szám rágcsálom, a nő sorolja a neveket, de az enyém nem mondja, majd befejezi. Nem hallom a nevem. A csalódottság és a fájdalom üressé tesz, hitetlenkedve nézek magam elé. Hát ennyi lett volna? Még a második körbe se jutottam be? Pedig én úgy éreztem, jó voltam… de nem eléggé. Kevés vagyok Amerikának, hogy is képzelhettem… sajnálom az elveszett lehetőséget, az elveszett álmokat és sajnálom őt is..."
6.
"- Ó, bocsánat, valaki kimaradt. – fordul vissza a nő – Katy Stevens, ön is maradhat. – mondja és már el is tűnik a nagy ajtó mögött. Szájtátva nézek utána, a szívem kihagy egy ütemet és úgy érzem egyetlen
pillanat alatt vagy öt évet öregedtem.
Fél óra és én újra a teremben állok velük szemben, nem hibázhatok, most fog eldőlni minden.
- Kezdhetjük? – kérdi Allan, én pedig mosolyogva bólintok.
- Majd én végszavazok! – csattan fel Rob, a kelleténél talán kicsit lelkesebben, mindenki megdöbben.
- Rendben. – mondja a rendező, hitetlenkedéssel a hangjában.
És belekezdünk a jelenetbe, a kamera veszi minden mozdulatom, ő pedig feláll és odajön mellém. Egészen furcsa érzés fog el, félelemmel és csodálattal teli. Olyan magas, olyan könnyedén mozog, szinte nem is látom, mikor lép. A lámpaláz, ami egész reggel óta kellemetlenül kísért, most eltűnik, mintha nem is lett volna. Mintha nem is lenne semmi más, senki más, csak ő meg én. A jelenet egy egyetemi menzán
játszódik, ahol Taylor a férfi főszereplő odamegy Ally-hez és randit kér tőle.
Úgy érzem, hogy jó vagyok, a szövegbe csúszott hiba, de korrigáltam, ő pedig annyira könnyedén játszik, annyira profi. A jelenetnek vége, Rob egy szó nélkül ül vissza a helyére, rám se néz, a rendező szemét keresi, összenéznek, bólintanak.
- Katy, köszönjük szépen! Tud még maradni esetleg egy órát? – kérdezi a rendező
- Igen – felelem, úgyis csak 3 óra múlva megy a gépem.
- Kérem, várjon addig az előtérben. – szól újra az a fontoskodó, sorszám osztogató nő
Kilépek, órámra pillantok, jesszus 20 percet voltam bent, a többiek csak 5-10 percet. Vajon ez jelent valamit? Mindenki érdeklődve néz rám, de mikor megszólalnék, hallom, hogy nyílik mögöttem az ajtó újra, szólítják a következő lányt. Hátra se nézek, megyek tovább. Megérinti valaki a vállam, megmerevedek, gyomrom összerándul. Megfordulok.
- Szia! Dohányzol? – kérdezi Rob. Én bólogatok
- Rágyújtasz? - ismét bólogatok
- Remélem, nem ment el a hangod? Gyere, a terem végében van a dohányzó. – Mosolygok és szó nélkül megbabonázva követem Robot. Persze mindenki minket néz, és látom a szemekben, ahogy épp válogatott kínzásokon megyek keresztül. Kihúzom maga… nézzetek csak.
Ahogy mögötte lépkedem, eltűnődöm, ez a férfi tényleg gyönyörű. Kócos világos barna haja van, bizsereg az ujjbegyem, szeretnék beletúrni. Mintha hallaná ki nem mondott szavaim, laza mozdulattal a hajába túr. Jesszus, kiszárad a szám. Farmert, Nike cipőt és egy kék pólót visel, egyszerű, mégis neki valamiért istenien áll, ahogy formás testét keretezi, ahogy lép látni vélem izmai rezdülését, pompás látvány.
Az elmúlt eseményeken gondolkodom, miért nem voltam lámpalázas, miért nem izgultam? Miért lesz minden egészen más, ha ő ott van? Élveztem a vele való játékot, igazi felüdülés volt, jutalomjáték, színészi pályám messze legjobb élménye. Annyira könnyed voltam, annyira légies, testem határai eltűntek, elolvadtak, általa kiteljesedtem. Mit tudsz Te, amit én még nem? Késztetést éreztem, hogy megfejtsem ezt az embert, csak csendben maradni és lesni, várni, mint amikor egy pompás vadat látsz, és csak gyönyörködni akarsz benne, élvezni azt a pár édes pillanatot, amivel megajándékoz.
Közben oda érünk a kis helyiséghez, ami dohányzónak lett titulálva. Szűk, és füstös. Megkínál cigivel, rágyújtunk, kezem súrolja az övét, nem tudom, miért, de idiótán mosolygok, és nem merek ránézni.
- Még be sem mutatkoztam. – mondja.
– Neked nem is kell...
- Ó, de utálom ezt! Soha senkinek nem mutatkozom be, mindenki mindent tud, anélkül, hogy egyetlen szót is váltottunk volna. – kifújja a füstöt és kezével a hajába túr, idegesítő szokás lehet ez nála, engem legalábbis most idegesít, mert felpezsdül tőle a vérem.
Huncut mosollyal a szememben, kezet nyújtok neki: gyere, játsszunk! "
7.
" - Katy Stevens – mutatkozom be
- Robert Thomas– fogadja a kézfogásom.
- És mi járatban erre? Csak nem a meghallgatásra jöttél? – mélykék szeme sarkában huncut ráncok jelennek meg, ahogy elneveti magát… milyen gyönyörű, amikor nevet.
- Hogy érezted magad? Szerinted hogy sikerült? – tudakolja, és őszinte érdeklődés van a szemében.
- Jól éreztem magam. Hogy sikerült? Mondd meg te! Ha jól sejtem, van némi beleszólásod a kiválasztásba. – kacér vagyok, kihívó… hihetetlen, mit tesz velem ez a srác, sosem viselkedem így.
- Nincs annyi, mint gondolod. De szerintem, jók voltunk. – Jók voltunk… visszhangot vernek bennem szavai. Vajon mit jelentsen ez, és mit is kezdhetnék vele? Kacér énem kacsint egyet, kezdődjön a játék.
- Veled könnyű jónak lenni. – Jól látom, tényleg elpirultál? Lesüti szemét, kissé idegesen fújja ki a füstöt. Lehet, hogy messzire mentem?
- Szereted a színházat? – témát vált. Rendben, legyen. Próbálom elrejteni szívem remegését. Ez a férfi megbabonáz, kikészít teljesen.
- Igen, van benne valami megismételhetetlen. Minden este varázsolni kell, el kell kápráztatni az embereket és nem hibázhatsz, mert az megbosszulja önmagát.
- Miért akarsz filmezni?
- Ki akarom próbálni magam, úgy érzem, nem a színház az én színskálám vége, talán valami más, valami merőben új színt is kikeverhetnék. – micsoda szavak, sose beszéltem így…
- Hát, nagyon remélem, hogy lesz lehetőséged egyszer kipróbálni magad. Filmezni egészen más érzés, nem könnyű. Főleg velem nem az. – még mindig a filmezésről beszélsz? – De csoda az is. – fújja ki egy sóhajjal a füstöt.
- Le kéne szoknom, ez is csak egy rossz szokás. – Hallgatok, el tudnám hallgatni órákon át, hangja megnyugtató, álomba ringató.
- Nagyon csöndes vagy.
- Nem, csak… ö… elgondolkoztam. – Miket beszélek már megint, ó kérlek, ne kérdezd meg, hogy min!
- Min gondolkoztál el? – Rajtad, hogy miért vagy ilyen zárkózott, hogy tisztába vagy-e a hatalmaddal, hogy mit okozol másokban?
Még mielőtt valami oltári nagy baromság hagyná el a szám, megcsörren a telefonja. Idegesen veszi fel. – Ok, mindjárt megyek. Ne haragudj, Katy, de vissza kell mennem. Biztos vagyok benne, hogy még találkozunk! Nagyon örülök, hogy megismerhettelek! Sok szerencsét!
- Köszönöm, neked is. – Mihez is kívánok én szerencsét?
Már ki is lépett a helyiségből, űr tátong utána. Miért akarok utána menni, miért akarok kiáltani? Ne menj még! Hátra se néz, úgy távolodik. Én pedig némán kiáltok utána, bárcsak igazad volna és találkoznánk még. "
8.
"Visszamegyek az aulába, elbújok egy sarokba. Nem akarok senkivel se beszélni, nem akarok kérdő pillantásokat, össze vagyok zavarodva. Akarom ezt a filmet és akarom Őt is. Látnom kell. Még soha senki nem volt rám ilyen hatással. Nem vehetem le róla a szemem! Hallanom kell újra és újra a hangját. Ez a férfi magával ragad, elsöpör és felperzsel maga után mindent. Arra vágyom, hogy megismerjem a lelkét, amit gondosan elrejt mindenki elől.
Fél óra múlva a sorszám osztogató lép ki a teremből, ahol nemrég én is voltam. Megpróbálok mögötte bekukucskálni óvatosan, csak egy pillanatra hadd emeljem rá a tekintetem, csak egyetlen pillanatra… de nem látom sehol. Talán már el is ment.
- Köszönjük mindenkinek a részvételt, a meghallgatás véget ért. – mondja a nő.
Lassan és kábán szedelőzködöm és kezdek belenyugodni a gondolatba, hogy be kell, érjem ennyivel. Ekkor azonban Miss Sorszámosztó lép hozzám. – Katy Stevens, kérem, fáradjon velem, Erika vagyok! – Jé, neve is van. Megyek utána, visszavezet a terembe, ahol a meghallgatás volt. Allan, a rendező és Rob ül egy nagy kerek asztalnál. Hát, igen ezt kintről nem láthattam.
- Katy, köszönjük a türelmed, – szólít meg Allan –foglalj helyet! – mutat a szemben levő székre. Rob a telefonját nyomkodja, mikor leülök, rám néz.
- Mondtam, hogy találkozunk még… - emeli rám kék szemét.
- Katy, jómagam, illetve Rob úgy döntöttünk, szeretnénk, ha te játszanád el Ally szerepét…- néz rám Allan várakozásteljesen. Szédülök, forog velem a világ, kiszárad a szám és nem találom a szavakat.
- Köszönöm a lehetőséget. – dadogom.
- Magadnak köszönd. – veszi át a szót Rob. – Igazán meggyőző volt a játékod, ilyennek képzeljük el Ally-t. Ezen kívül te voltál az egyetlen, akiben meg volt az a plusz, amit idestova két hónapja keresünk mindhiába. Nem lesz könnyű munka, Katy, de ezt már asszem említettem. New York-ban lesz a forgatás, terveim szerint 3 hónapig fog tartani. Katy, én kemény tempót diktálok. Napi 10-12 órás forgatás sem ritkaság, ha vállalod, erre kell felkészülnöd. Nem csak lélekben, de testben is, kell az állóképesség. A forgatás egy hónap múlva kezdődik, sajnos előbb nem megy, mert még én is dolgozom egy másik filmen, ami nagyon remélem, hogy nem fog csúszni, és egy hónap múlva tudunk kezdeni.
- 5 millió dollárt tudunk neked ajánlani – szól ismét Allan – , a szerződésed holnap elküldjük e-mail-ben, kérlek, hogy nézd át, és jelezd, ha valami nem stimmel! Természetesen a forgatás idejére bérlünk neked egy lakást New Yorkban, és minden költségedet mi álljuk. Telefonon fog keresni az összekötőnk és minden részletet vele egyeztethetsz. És persze, ami a legfontosabb, a forgatókönyv… szintén holnap fogom neked elküldeni e-mail-ben. Egy hónap múlva már tudnod kell a szöveget! Ez nagyon fontos, erre háklis vagyok! – mosoly bujkál a szája szélén, de azért megpróbál morcosan nézni. Megkedvelem egyből, kb az 50-es évei közepén járhat, őszbe vegyül a haja. Szeme körül kemények a ráncok. Olyan ember érzését kelti, aki nem tűr ellentmondást, de ha megkedvel valakit, annak mindenét odaadja. Nagyon nagy tudású, igazi szaktekintély, aki szenvedélyesen szereti a hivatását, úgy érzem jól fogunk tudni együtt dolgozni. Szeretem azokat a rendezőket, akik tudják, mit akarnak. Megismerik a színészeiket, minden mozdulatukat, és tudják, mikor kell hagyni, hogy maga alakítsa a szerepet és hol kell meghúzni a határokat. Szeretem azokat a rendezőket, akikre felnézhetek, aki tudja irányítani a testem, hiszen én vagyok a báb, és ő mozgat. Úgy érzem, Allan ilyen ember. Ahogy Robbal összenéznek, két olyan ember nézi egymást, akik jól ismerik a másikat. Nem tudom, hogy dolgoztak-e már együtt, de láthatóan Allan ismeri Rob minden rezdülését, nagy az összhang köztük, irigykedem.
- Katy, egy hónap múlva találkozunk! –áll fel a székből Rob, és kezet nyújt.
- Már alig várom! – mondom, és egyenesen a szemébe nézek. Kérdéseket látok benne, csupa megválaszolatlan kérdést. Erősen szorítja a kezem, tekintetünk összekulcsolódik.
Most sokáig nem látlak, tudom, pedig nem vehetem le rólad a szemem.
9.
"A taxi már vár, visszavisz a reptérre. Az idő gyorsan telik, fejem tele van a sok kusza gondolattal. Öröm és félelem kézen fogva táncolnak bennem. Végig gondolom a mai napot, ahogy felszáll a gépem és eltűnik a felhők felett. Eszembe jut ez a furcsa alak, akitől nem tudok szabadulni. Visszaemlékszem nyúlánk, magas alakjára, könnyed, suhanó lépteire. Magam előtt látom világos barna, kócos haját és hosszú ujjait amint eltűnnek benne, sűrű szemöldökét, hosszú egyenes orrát és felejthetetlen mosolyát, ami beragyogja elmém. Mindent megváltozat, mindent átír, mindent semmissé tesz. Mintha nem is léteztem volna eddig, mintha semmit nem tudnék erről a világról, mégis mintha már ezer éve ismerném őt. Megkaptam életem legnagyobb lehetőségét, megvalósíthatom az álmaim. 25 évesen Amerikába forgatok, nem mellesleg 5 millió dollárt keresek, ez több mint amiről álmodni mertem. Persze sok teendőm van még addig, a színházzal is beszélnem kell, hiszen egy hónap múlva eltűnök három hónapra. Vajon visszavárnak még utána is, lesz hova visszajönnöm és vissza akarok-e majd jönni? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejembe, miközben gépem már lassan ereszkedett.
Mikor bekapcsoltam a mobilom, percekig csak a csipogást hallottam, rengeteg üzenet érkezett. Persze, nem is telefonáltam senkinek, szegény Anyám, hogy aggódhat. Krisz üzenetét nyitom meg elsőnek „HasfelmetszőJack-el találkoztál? Hívj fel!”
Gyorsan hívom először Anyut, rémülten veszi fel a telefont, megnyugtatom, hogy minden rendben és nem sokára hazaérek, aztán Krisz következik.
- Megkaptad? – veszi fel a telefont.
- Találkozzunk este a színház előtt és mesélek. – és már le is tesszük. Ez nem telefon téma, hogy mondhatnám el telefonba, hogy már nem vagyok ugyanaz az ember.
Otthon anyám sírva fakad a hírre, hogy a lánya bizony filmszínész lett.
- Ha a Mama itt lenne…- zokogja.
Hát igen, a Nagymamám volt, aki elindított ezen a pályán. Sajnos, már pár éve nincs köztünk, de utolsó szavait sosem felejtem: Sose félj valóra váltani az álmaid!"
10.
"Bekapcsolom a laptopom, e-mail érkezett. Hűha, ez gyors volt. A feladó… Te jó ég… Robert Thomas. Gyorsabban ver a szívem.
„Szia,
A mellékletben megtalálod a szerződésed és a szövegkönyvet. Kérlek, írd meg, ha valamit nem értesz esetleg. Továbbá elfelejtettük mondani, hogy alá kell írnod egy titoktartási nyilatkozatot is, ami arról szól, hogy semmilyen információt –különös tekintettel a telefonszámomra, címemre – nem adhatsz ki rólam harmadik félnek. Természetesen én is bizalmasan kezelem a Te adataid. Ha aláírtad, küldd vissza nekem! Köszönöm! Jó tanulást!
Rob
P.S.: Nagyon várom már a forgatást! ;)”
Meg se nyitom a mellékletet, kacér énem már gépeli is a választ:
„Szia,
Köszönöm. A titoktartási nyilatkozatot igazán felesleges volt átküldeni, hisz nem is tudok semmilyen adatot Rólad – különös tekintettel a telefonszámodra és a címedre – amit kiadhatnék harmadik személynek.
Katy
P.S.: én is várom! ;)”
Megnyitom a szerződést, 10 oldal, jesszus, ezt hagyjuk egyelőre. Megnézem a forgatókönyvet, rányomok a nyomtatás ikonra, és a nyomtatóm már köpi is magából a betűket, amik végeláthatatlanul hömpölyögnek. Azt hiszem, gyorsan el fog menni ez az egy hónap. Rengeteg a szöveg, pedig jó pár éve azzal foglalkozom, hogy időm nagy részében szöveget és verset tanulok, de ez akkor is sok.
Rákattintok a titoktartási szerződésre, amely létrejött egy részről Katy Stevens, másrészről Robert Thomas között, az alábbi feltételekkel… hm, már szerződés is van köztünk, simogat a gondolat, hogy közöm van ehhez a különleges emberhez.
Hát a lényeg, hogy semmilyen személyéhez fűződő adatot nem oszthatok meg senkivel, ellenkező esetben egy mexikói börtönben fogok eltölteni, vagy 20-25 évet. Remek.
Csipog a laptop, új üzenet érkezett..."
11.
"Csipog a laptop, üzenet érkezett:
„Hogy legyen titkod, amit őrizhetsz: +001 91 43 97 75 00
Robx”
Kacér énem tapsikol magában. Igen, megkaptam a telefonszámát, bármikor felhívhatom, ha merem. Hányan vannak, akik bármit megadnának ezért a számért. És itt van. Gyorsan beírom a telefonomba, mintha félnék, nehogy eltűnjön a képernyőről.
Aláírom a nyilatkozatot és csatolom a levelemhez:
„Megtisztelő nagyvonalúságod, köszönöm! Igyekszem megőrizni a titkot! Mellékletben a szerződésed!
Katyx 0036-20-526-8876 ”
A válasz szinte azonnal érkezik:
„ És a többi?”
„Azt még nem olvastam át. Ne légy türelmetlen!”
Gyorsan olvasok. Mindenféle megkötés van benne, a felét nem is igazán értem. Átfutom, a lényeget próbálom kiszűrni, nincs benne hiba, legalábbis azt hiszem. Kicsit meglepődök, hogy külön melléklet tartalmazza, hogy mit nem változtathatok meg magamon, így például a hajamhoz nem nyúlhatok, nem vágathatok, nem festethetek. Továbbá nem hízhatok és fogyhatok 2 kg-nál többet a forgatás alatt és előtt sem. Aláírom, szkennelem.
„Íme. Remélem, elég gyors voltam?”
„:) Nagyon köszönöm! További szép napot! R.”
„Nincs mit. Neked is! K. „
Nincs több levél. Elképzelem, ahogy a gép előtt ül és hosszú, vékony ujjaival nekem ír levelet, kiáltani akarok, ugrálni, sikítani. De csendben maradok és elkezdem olvasni a forgatókönyvet. Lassan bontakozik ki előttem egy szerelmi történet, két megsebzett ember között, akik egymás karjaiba menekülnek szörnyű családjuk elől. Lehet-e boldog egy ilyen történet? Nem, ez nem végződik happy end-el. Amikor végre egymásra találnak és rendezik viszonyukat magukban és a család is újra összeáll, Taylor meghal. A film úgy végződik, hogy az én arcom mutatják az utolsó snittben, ahogy legördül egy könnycsepp. Sírok. Annyira gyönyörű ez a történet. Érzem, hogy újra és újra el kell olvasnom, mielőtt elkezdek szöveget tanulni. Magamévá akarom tenni a történetet, Ally karakterét."
12.
Bekapcsolom a laptopot, nincs üzenet. Megnyitom a google-t, a keresőbe begépelem a nevét és csak záporoznak az információk.
Londonban született, de már több mint 5 éve él Los Angelesben, van két nővére, szülei egyszerű emberek. Szeret gitározni és 5 éves kora óta zongorázik. Naná, mi mást is tehetne ilyen hosszú ujjakkal.
Játszott a Londoni színházban, kisebb szerepeket, az áttörést 21 évesen érte el,
amikor egyik napról a másikra sztár lett. Rajongói 98 százaléka nő… milyen meglepő!
Nem szereti a felfordulást, ami körülötte van, zavarja a rajongók imádata,
semmi másra nem vágyik csak régi életére, csendre.
Piszkosul gazdag, Porsche-val jár, van egy hatalmas háza Hollywoodban.
Van két kutyája, akiket örökbefogadott. „Ahol a kutyám, ott az otthonom.”- mondta egyszer valakinek. Mindenhova testőrökkel jár, mert a rajongói nem fogják vissza magukat,
a statiszták nem közelíthetik meg, csak 5 méterre.
Ketrecbe zárt szépség…
Olvasok tovább és kiráz a hideg, elmém tiltakozik, fáj, amit olvasok,
minden betű, minden átkozott szó egy-egy arcul csapás.
Barátnőjével 4 éve vannak együtt, hol pedig külön.
Hónapról hónapra találgatják, hogy épp együtt, vagy külön élnek.
Rengeteg a lesi fotós felvétel róluk.
Vannak, akik azt mondják, most is mosoly szünet van, de van, aki állítja, hogy tombol a szerelem.
Annyi a kérdés bennem, most már végképp összezavarodtam.
A képzeletem játszott velem? Ő nem is érzett semmit?
Csak egyszerűen kedves volt, vagy csak a film érdekli tényleg, csak a karakterem, nem én…
Lázasan kutatok tovább, de annyi a pletyka, nem is nagyon lehet tudni, mi az igazság róla.
Úgy néz ki, az újságírók kedvenc témája a magánélete, amit mindenki ismerni vél,
és persze mindig akad egy neve elhallgatását kérő közeli ismerős, aki biztos tudja az igazat.
Becsukom a laptopot, ez mára sok volt.
Egyébként is indulnom kell, időközben rám esteledett.
13.
Katy, miután barátaik hazamentek, tovább mesél barátnőjének,
Krisznek a meghallgatásról, és persze RÓLA.
- Szerintem tutira tetszel neki. Különben miért adta volna meg a számát?
– bárcsak ilyen egyszerű lenne - Nem azt írta, hogy nagyon várja a forgatást?
- De igen, de nem biztos, hogy ez jelent bármit is. – győzködöm Kriszt,
vagy magam, nem is tudom már.
- Te voltál az egyetlen, akire figyelt. Sőt, végszavazott Neked! Az Isten szerelmére Katy!
Ne légy ennyire kishitű! Ennél sokkal több bátorságra és hitre van szükséged, ahhoz,
amire most készülsz!
Külföldre mész, egy idegen világba, idegen emberek közé, szedd össze magad! –
korhol könyörtelenül Krisz.
Ő az, aki mindig pontosan látja a dolgokat, olyan éles eszű.
Egy közös ismerős révén találkoztunk először, és ha lehet azt mondani, első látásra tudtuk, hogy nekünk van közös jövőnk.
Rögtön megtaláltuk a közös szenvedélyt, a színházat.
17 éves korom óta ismerem és mennyi őrült dolgot csináltunk mi ketten,
sokat nevetünk rajta még most is.
Szőkés barna, félhosszú, mindig lófarokba fogott haj, barna szemek, vékony testalkat,
az elmaradhatatlan napszemüveg, amit a szemén még soha nem láttam.
Mindig a fején viseli, így tűrve el néhány rakoncátlan hajszálat.
Krisz könnyed, légies alkat, ahol ő megjelenik, ott szem nem marad szárazon.
Szeretik a pasik, de állandó kapcsolata nem igazán van.
Krisz a szerelembe szerelmes, és talán egy kitalált hősbe,
aki megmenthetné néha napján önmagától.
Megint a kertjükben talál minket a hajnal.
A patinás, kovácsoltvas kerti asztalon sorakoznak a sörös dobozok.
A fenyőfa alatt Krisz búcsúzkodik és arra kér, jöjjek vissza hozzá,
vagy legalábbis hívjam meg őt Hollywoodba.
- Még itt vagyok, szóval ne sirass! – nevetünk.
- Megváltozik az életem, és szeretném, ha ennek is részese lennél,
mert nélküled úgysem tudom végig csinálni.
- Nyilván, hisz már be is tojtál ettől a szépfiútól.
Azt hiszem, kell neked kintre egy személyi tanácsadó,
hogy ne cseszd el teljesen a dolgokat! – mondja Krisz, komoly képpel.
- Megkérdezem a szépfiút, van-e rá lehetőség.
- Csapj le rá, mert ha nem teszed, majd én megteszem. – kacagunk mindketten.
14.
"Kábán utazok hazafelé, elfáradtam, hosszú volt ez a nap. Megjártam Londont is, ez egy hétre is sok lenne. Otthon épphogy levetkőzöm, zuhanok is az ágyba. A lehúzott redőnyökön keresztül beszivárog a kinti világ. Tompa az agyam a sok ingertől, vagy a sörtől. Fénynyalábok cikáznak a szobám falán, egy ismeretlen világot vetítenek elém.
Álmomban látom őt, kimegyünk egy ajtón, de emberek indulnak felénk, szétszaggatni minket. Megmarkolom kabátja hajtókáját és visszarántom. Egy másik ajtón, egy másik világba lépünk, ő rám néz kék szemeivel, nem szól, de tudom hálás, amiért megmentettem a tömegtől. Kezem lassan kezébe csúszik, érzem a melegségét, annyira emberi, annyira valóságos. Ujjaink összekulcsolódnak, csak bámulom kezét, megbabonáznak hosszú ujjai. Megszorítja kezem, és csak nézem az arcát. Akkor látom, hogy a másik kezét is fogja valaki… egy lány, akitől bár szeretne, nem tud szabadulni.
„Mond mi lesz veled, ha egyedül hagy a zajos tömeg? Sebzett vagy és te sem tudod, hogy hol a helyed.”
Az életem teljesen megváltozott már most. Hetente kétszer találkozom Kekével, akivel a forgatókönyvet beszéljük át, stílusgyakorlatokat játszunk, jeleneteteket próbálunk. Hálás vagyok a segítségéért. Sokat tesz hozzá a játékomhoz, sokat tesz hozzá Allyhez.
Naponta 60 perc edzés, csípő, fenék, has. Nincs rossz alakom, de érzem, hogy kirobbanó formában kell lennem. Ehhez jön még hozzá a mozgástanár is heti egyszer, és heti 5 alkalommal angol óra. Így tényleg gyorsan elrepül az a négy hét. Kiskorom óta folyékonyan, már-már anyanyelvi szinten beszélek angolul, köszönhető ez anyám második férjének, aki angol volt. Most azonban, hogy szöveget kell tanulnom, és 3 hónapig előre láthatóan csak a telefonba fognak hozzám az anyanyelvemen beszélni, muszáj felturbóznom a nyelvtudásom is.
Észre sem veszem, és már az utolsó estémet töltöm otthon. Este a barátaimmal találkozom, ott van mindenki, hogy elköszönjön és néhány kedves ajándékot is készítettek, hogy ne legyek annyira magányos a Nagy Almában. Ami mint tudjuk, sosem alszik… mondjuk mostanában én sem sokat… hosszú, érzéki ujjak üldöznek álmomban. Visszatérően álmodom a kezével, hogy megfogom, és szorítom, nem engedem el, míg egy utolsót dobban a szívem. Utolsó levelezésünk óta, ami egyébként egyben az első is volt, nem hallottam felőle. Nem hívtam fel, nem mertem, és ő sem hívott. Paparazzi fotókat találtam rengeteget és híreket is olvastam. Magányosan forgat valahol az ausztrál sivatagban, a barátnője nem kísérte el, ami furcsa, hisz minden külföldi forgatáson ott van, ha épp nem filmez ő is… márpedig most nem filmez. A forgatás tegnap előtt véget ért, lefotózták L..A.-ben… egyedül. Aztán kutyát sétáltatott egy barátjával, boltban vásárolt, sörözött. Néhány szerencsés rajongóval elég kelletlenül készített pár fényképet. Nem nyilatkozik senkinek és semmiről. A hírek szerint holnap New Yorkba utazik, hogy újra forgasson…
Álmodozásomból Lackó hangja rángat ki.
– Ügyes légy csaj, ne hozz szégyent ránk! Csak viccelek! Imádunk és veled vagyunk, hívj, ha beszélni akarsz valakivel!
Krisz lép hozzám.
– Nagyon fogsz hiányozni! Remélem, hogy nem három hónap múlva látlak! Írj mindennap és hívj, amikor csak tudsz! Tündökölj Drágám, ez a te nagy esélyed, ez volt az álmod, csináld meg! Te vagy a legjobb ezt soha ne feledd, és ne higgy senkinek, aki mást állít! Vigyázz magadra! Visszavárunk! – könnyes a szeme, sírni tudnék, de most nem akarok.
– Ti is hiányozni fogtok, magammal viszek mindent, amit tőletek kaptam, itt belül – mutatok a szívem irányába.
Utoljára hajtom fejem álomra az egykori gyerekszobámban. Vajon látom-e még ezt a szobát így, ahogy most? Anyám motoszkál kint, könyvet olvas, olyan megnyugtató a jelenléte, biztonságot adó. Utolsó estém itthon, így aki most vagyok. Fogalmam sincs mi vár rám, de nem félek, tudom, ha őt meglátom, elszáll a félelem, elszáll a kétely… jók voltunk. Becsukom a szemem, álomba merülök és az a kéz újra hív, magához húz…"
Az ebook itt vásárolható meg:http://publioboox.com/hu_HU/a-szerelem-ezer-arca
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)