2013. július 8., hétfő

Ilyen vagy az ágyban --- a csillagjegyed szerint!

Kos

Imádnak dominálni, heves és aktív lepedőakrobaták. Bár elég figyelmet fordítanak az 

előjátékra is, titkon már aközben azt várják, hogy elkezdődjön a tapétaszaggató "eksön", 

hiszen tudják, hogy akkor lesznek igazán elemükben. 
A Kos pasi:
Tipikus macsó, nála minden gyors, dinamikus és maszkulin. Mivel szeret társa kedvében járni, 

arra is hajlandó, hogy temperamentumát visszafogja és romantikázzon, ám ez nem az ő valódi 

stílusa, lássuk be.
A Kos csajszi:
Imádja a durvulást, a fenekelést, a mocskos szavakat. Bár belőle is előbújik néha a kiscica, aki 

cirógatásra vágyik, ő egy igazi amazon, nem is vágyik a csöpögős bánásmódra.

Bika

Egy olyan jegy, amelyet a Vénusz bolygó ural, csak kiváló teljesítményt nyújthat az ágyban: a 

Bikák odavannak az esztétikáért, érzéki és hedonista szeretők. Az előjáték első számú 

mesterei, s az is biztos, hogy az azután következő részre sem lesz panasz.
A Bika pasi:
Türelmes, kitartó, lassú, de nem lagymatag. Szereti összekötni a szexualitást más 

élvezetekkel, pl. az evéssel és az ivással is. Mindig megvárja, hogy a partnere is elélvezzen, 

sosem csak magára gondol.
A Bika csajszi:
A kaja-pia-szex kombó mellett kedvét leli a hosszú masszázsokban és az illatos kencékben, 

amelyeket segítségül hívhat, ha szerelmét akarja kényeztetni. A kitartás és a gyengédség 

szintén pozitív erényei.

Ikrek

Ők azok, akik talán jobban szeretnek beszélni a szexről, mint csinálni - no jó, ez erős túlzás volt, 

de tény, hogy mivel a levegőjegyekhez tartoznak, többet gondolkodnak közben és róla, mint 

társaik. Imádnak flörtölni, húzni a potenciális udvarló agyát, sokszor már az is kielégíti őket, 

hogy nyugtázhatják: teljesen elcsavarták valaki fejét.
Az Ikrek pasi:
Felizgatja, ha beszélsz hozzá szex közben, ja, és kukkolni is szeret akció közben - saját magát is! Szívesen ad, de elvárja, hogy ugyanannyit és ugyanolyan minőséget kapjon vissza, ezt teljesíteni nem mindig könnyű feladat.
Az Ikrek csajszi:
Az a fajta lány, akinek előbb az agyát kell, hm, megszexelni, csak aztán mehetsz rá a fizikai 

kontaktusra - ez a legtöbb nőre igaz, de rá különösen. Nem a hűség mintaképe, nehezen találja 

meg az igazit, viszont ha kalandos menetekre vágysz, ő a te embered.

Rák

Szexelni - vagyis inkább szeretkezni -csakis szerelmesen - ez a Rákok alapszabálya. Nem 

túlzott erkölcsösségből vallják ezt, egyszerűen nem képesek máshogy tenni. Romantika, 

cirógatás és háziasság: tuti befutók, ha el akarod őket csábítani.
A Rák pasi:
Oda-vissza van a hatalmas mellekért, persze nem ezek méretei alapján választ párt, hiszen mély érzésű, magas EQ-val rendelkező személy. Hajlamos a partner igényeit sajátjai elé helyezni, ezzel sok nőt az ujja köré csavar.
A Rák csajszi:
Talán a legnőiesebb jegy, bújós, gyengéd, de kedvedre formálhatod: ha megbízik benned, akár 

a vadállatot is kihozhatod belőle. Nem kezdeményező típus, az első lépéseket neked kell 

megtenned!

Oroszlán

Nemcsak az élvezetért, a szereplésért is szexelnek, bírják, ha jól néznek ki, miközben örömet 

szereznek a partnerüknek. Tüzes, de kielégítő, nem kétperces menetekre számíthatsz tőlük, 

ilyenkor a territóriumuknak tekintik a testedet. persze te ebből csak jól jöhetsz ki.
Az Oroszlán pasi:
Az élet minden területén győztesek, így a lepedőakrobatikában is. Ez természetesen kisugárzik 

a lényükből, viselkedésükből, s mivel ez közvetlenséggel is párosul, nagyon könnyen 

csábítanak.
Az Oroszlán csajszi:
Ő igazi vadmacska, szereti is az állatias egymásnak esést. Mackóalsóban és pizsiben is szexi - és ami a legfontosabb, annak is érzi magát - nem kell full sminkben és tökéletes frizurával villognia a hódításhoz.

Szűz

Két énjük van: az egyik azt szeretné, ha tisztának, becsületesnek és erkölcsösnek látnák őket, pedig a sötét oldaluk is erős. Hosszú távú kapcsolatokban érzik jól magukat, amelyekben könnyen felszabadulhatnak és teret engedhetnek a bennük rejlő rosszaságnak.
A Szűz pasi:
A szokások rabja, ráadásul perfekcionista is, amivel az őrületbe kergetheti a partnereit. Nem arról van szó, hogy nem szeret hancúrozni, de néha túl körülményesnek tűnhet, amivel könnyen lelombozhatja szíve hölgyét.
A Szűz csajszi:
Órákig fürdik, sikál, fésül, készülődik a nagy együttlétre, aztán minden vágya, hogy gondos 

munkáját jól összezilálják. Hiába, fontos az első benyomás (höhö) ám utána elszabadulhat a 

pokol. Olyan párra van szüksége, aki imádja, isteníti.

Mérleg

Az egyik legszebb jegy, bárhogyan is néz ki, tuti, hogy valami megfog benne. Szívesen 

flörtölnek és játszanak az izgató szavakkal - figyelem, csak játszanak, nem kell mindent 

komolyan venni, amit egy Mérleg mond, a legtöbben nagy 'love-gamerek'!
A Mérleg pasi:
Tilosban járni - ez az igazi élvezet számára! Kissé perverz, imádja valóra váltani titkos 

fantáziáidat, emellett nagyon előzékeny és romantikus, viszont rigolyáival az őrületbe kergethet.
A Mérleg csajszi:
Első számú szabály: légy nagyon ápolt, ha egy Mérleg lánnyal készülsz ágyba bújni! A második 

pedig az, hogy ne korlátozd őt a függetlenségében és légy elővigyázatos, ugyanis hajlamos 

színlelni, ha már nincs türelme az egészhez.

Skorpió

Gyakran túlzottan is birtokolják választottjukat, viszont pókerarccal tudják leplezni még a 

legőrjítőbb féltékenységet is. Bár kimértséggel kendőzik valódi énjüket, tudd, hogy az igazán 

mocskos és szenvedélyes együttlétek hívei.
A Skorpió pasi:
Szinte éget a belőle áradó szexualitás, ha egyszer egy ágyba kerülsz egy Skorpióval, örökre 

megemlegeted - persze jó értelemben. Viszont ügyelj arra, hogy ne sértsd meg a büszkeségét, 

mert azt nem fogja díjazni!
A Skorpió csajszi: 
Akárcsak a srácok, egy csendes őrült, aki alig várja, hogy az ágyban kitörjön. Harap, karmol, 

perverzkedik, de közben ízig-vérig nő marad. A féltékenység és a bosszúállás viszont a 

gyengéje, ne adj rá okot, ha lehet!

Nyilas

Minden mókában benne vannak, olyan nincs, hogy velük unalmas a szex. A legvalószínűbb, 

hogy buliban jöttök össze, mivel imádják a pörgést és a partihangulatot. Notórius rosszfiúk / 

rosszlányok, vigyázz velük! ;)
A Nyilas pasi:
Kiváló szerető és rendelkezik egyfajta örökifjú kisugárzással, kirobbanó energiával. A

 szeretkezés egyik kedvenc időtöltése és bár a túlzottan mély érzelmeket nem neki találták ki, 

el tudja veled hitetni az ellenkezőjét.
A Nyilas csajszi:
Sok mindenre nyitott, ám nehéz vele lépést tartani, hacsak nem az ő fajtájából "származol". 

Szüksége van a feltétlen bizalomra egy kapcsolatban, csak akkor tudja önmagát adni - annak 

viszont örülni fogsz, azt garantáljuk.

Bak

Egy Bakról nagyon nehezen mondod meg, hogy szerelmes vagy bejön neki valaki, úgy óvják 

legbensőbb érzelmeiket, mintha az életük múlna rajta. A szexualitásban gyakran az ideges 

energiáikat vezetik le, jellemző rájuk a békülős szeretkezés. Nagyon sokáig bírják, nem 

durrannak el pár perc alatt.
A Bak pasi:
Legfőbb erénye, hogy hűséges és megbízható, viszont ha egyéb jegyek nem tüzelik fel a teljes 

horoszkópját (nyugi, erre igen kevés az esély), unalmas lehet vele az ágyban. A fantáziálgatás 

nem az erőssége, épp ezért jó, ha ezt a kedvese ellensúlyozza.
A Bak csajszi:
Sokat kell neki udvarolni, de a végén csak megtörik a jég, és akkor viszont egy édes, kedves, 

szerető társ válik belőle. Figyelj arra, hogy mindig új ötletekkel kápráztasd el, különben hamar 

elunja az együttléteket!

Vízöntő

Imádják a váratlan és különös fordulatokat, az ágyban is inkább az intellektus, mint az érzelmek

 vezérlik őket. Ezért is tűnnek első blikkre jobb barátnak, mint szeretőnek, ám ha egyszer valaki 

belekóstol egy Vízöntő tudományába, biztos, hogy életre szóló, érdekes élménnyel lesz 

gazdagabb.
A Vízöntő pasi:
Bámulatosan strapabíró, ezért nem okoz neki gondot, hogy a nehezebben csúcsra jutó 

csajokat is kielégítse. Szereti a szerepjátékokat és az őrült ötleteket, pl. a lightos szado-mazo 

mozzanatokat.
A Vízőntő csajszi:
Nehezen kötelezi el magát érzelmileg, addig azonban nem veti meg a jó szexet. Ha megtalálja 

élete párját, képes odaadóan szeretni, de még akkor is gyakran kontrollálja érzéseit.

Halak

Nem is kell utasításokat adnod nekik, szinte olvasnak a gondolataidban. Ők azok, akik 

ösztönösen megtalálják a legrejtettebb erogén zónáidat, aztán lehengerlő érzékiséggel 

repítenek a mennyekbe általuk.
A Halak pasi:
Nagy nőcsábász hírében áll, ám ezzel ellentétben érzékeny és hű szeretővé válik, ha megtalálja 

álmai hölgyét. Nem elégszik meg pusztán a fizikai élménnyel, állandóan a természetfeletti, 

spirituális gyönyöröket hajszolja.
A Halak csajszi:
Óvatosan kell vele bánni, romantikával és gyengédséggel leveheted őt a lábáról. Mivel kissé

 bolondos, egy jó humorérzékkel megáldott srác - igen, az ágyban is - tuti befutó nála.
(Forrás: neon)